Holdruta

Holdruta

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

holdruta

HOLDRUTA TÁRSASÁG – CIVIL ÖSSZEFOGÁS KUNFEHÉRTÓN



Kunfehértói civil közösségek képviselői fogtak össze azért, hogy a jövőben együttműködve, közösen gazdagítsák a település kulturális, szabadidős tevékenységeit, erejükhöz mérten segítsék a rászorulókat, emellett pályázati forrásokat vegyenek igénybe céljaik megvalósításához. A kunfehértói alkotókör, a hagyományőrzők, a bringások, a nyugdíjas klub, a Csalogány Citerazenekar, a Motoros Baráti Kör, valamint a Nordic Walking csapat képviselői együttműködést kezdeményeztek a bácsalmási Szent László Határrendész Közhasznú Egyesülettel, amely 2003-óta sikeresen működik és végez aktív közösségi tevékenységet több járásban. Az egyesület keretében már több szakcsoport, szakosztály működik eredményesen. Az egyeztetések eredményeképpen megnyílt a lehetősége annak, hogy a kunfehértói szabadidős közösségek, civilek, alkotók tevékenységükhöz szakmai segítséget, pályázati forrásokat, valamint infrastrukturális hátteret is kapjanak a Szent László Határrendész Egyesülettel való együttműködés keretében. A felvállaltan több járásban tevékeny és aktív egyesület néhány napja döntött a „Holdruta Társaság" befogadásáról, így az ünnepek előtti időszak adományozással telt, januártól pedig elindulhat a pályázati felkészülés.
A Holdruta Társaság tagjai az elmúlt időszakban aktívan bekapcsolódtak a település közösségi életébe, szerveztek jótékonysági ételosztást a rászorulóknak és közel 100.000 Ft-ot fordíthattak a nyugdíjasok mikulás ünnepségére, térségi találkozójára, valamint a rászoruló kunfehértói család gyermekeinek megajándékozására.

 

Szólj hozzá...

    FaceBook  

    Belépés/Regisztráció

    Statisztika

    Látogatók
    2027
    Cikkek
    811
    Webcímek
    14
    Cikkmegtekintések találatai
    1016526

    Ki van jelen

    Oldalainkat 50 vendég és 0 tag böngészi

    Legújabb felhasználók

    • rostfebsicompnavi
    • waregasembverdowb
    • tergakidisseba
    • miadlintherarolpe
    • emlarosredami

    AZ ÖN IP CÍME